A kaland lélektana

Az élet kezdetén állva, lelkem szomjasan tekintett szét: „Ott, ott!” – véltem, s kalandra vágytam. De a kaland nem az volt, aminek hittem. Küszködés és fáradtság, álmatlanul töltött éjszakák, sérülések és aggodalom, sok sátrazás, földön alvás. Mindennapos sár, rendszertelen és kevés étkezés, lemondások és visszafordulások, vágyak és sóhajok, fizikai munka és számítógép felett görnyedés. A kezdeti valami vagy fehér, vagy fekete álomképekből a szürke megtanulása. Az ifjúkori képzelet arany szárnyakon lebegett tovább, édesbúsan suhant el fájón, de közben megtanultam barlangkutatónak lenni.

A kaland sohasem tudatosul az adott pillanatban. Utólag jövünk csak rá, hetek, hónapok és évek távlatából, hogy az, ami akkor a pillanatnyi életünk volt, valójában kalandnak nevezhető. De ez nem a kiváltságosok érdeme, bárki részesülhet benne. Tenni kell érte, kiszámított kockázatvállalással, tudni kell lemondani, tudni kell visszafordulni; és ha olyan történt, tudni kell elmondani is. Valakinek, aki megérti, aki átérzi, nem csak átlépi. A kaland akkor ér valamit, ha van kivel megosztani. A barlangászat szerencsés ebből a nézőpontból, mert csapatmunka. Ugyanakkor a kaland fogalma is relatív: van, akinek az a kaland, ha megmássza a Mount Everestet, és van, akinek az a kaland, ha egy-két napig az erdőben sátrazik.

Nincs rangsor a kalandok között; ezt mindenkinek magának kell megélnie; és igazán fontossá akkor válik, ha testünkkel, lelkünkkel és szívünkkel is befogadtuk. Ha ki tudunk törni a szürke hétköznapokból, a taposómalomból, nemet tudunk mondani a sokféle csábításra, amely együtt jár a civilizált ember életével; akkor képesek leszünk kalandozni, és megtalálni az utat a békesség felé. Igazán élni, élményeket megélni csak azok az emberek tudnak, akik belül egyensúlyban vannak. Az út mellett állókkal, akik szánalmas tekintettel és lemondó mosollyal legyintenek ránk, nem szabad foglalkozni. Kalandozni kell, vágyakozni, álmodni, szeretni, rajongani, hinni a szépben és a jóban. Önmagunk megtalálni a kalandban, és a kalandot önmagunkban.

Bemászni egy szűkületbe csak azért, hogy bent cseppköveket fényképezzünk, vagy éppen egy lecseppenni készülő vízcseppben gyönyörködjünk ugyanolyan értékes kalandot jelent, mint eljutni a Himalájába. A kalandok között nincs rangsor; a rangsort csak az ember találta ki a társadalmi élet elrontásához. A kaland bennünk van és arra vár, hogy rátaláljunk.

sz.jpg

csepp.jpg

17362474_1251402651575591_1193200339042861184_n.jpg

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

 

Címkék: kétperces