Messzi bolyongás

Először surranó fecskék és örvös galambok hasogatták az eget, majd korai denevérek csapongtak fel és alá a kis tavacska vize felett. A hegyek elfüggönyözték az arcukat és a tölgyek dajkálva ringatták el a bánatos szelet. Zúgva repült el felettem egy bársonycincér, amely a kelő Holdat indult meglesni a nyárfák közé. A sötétség megtapogatta előttem a hamvas fűz ágait, majd reszkető kezével nagy árnyakat bontott és eltakarta a világot. Úgy lett egyre alaktalanabb minden, hogy közben észre sem lehetett venni, miként válnak eggyé a fák a sötéttel, az alkony az éjszakával. A tavacska vizében a sápadt csillagok nézegették magukat, de a felhőrongyok időnként eltakarták arcukat, hogy fényességüket immár ne pazarolják a földi világra, és csak az égieknek ragyogjanak. Levegővé porló perceket őröl ilyenkor az idő, és a végtelennek tűnő pillanatokat az éjjeli erdő hangjai húzzák vissza a valóságba. Zörögnek a levelek, amikor egér szalad rajtuk, titokzatosan csobban a tó vize, ami akár békától is származhat, de az is lehet, hogy szarvasok oltják szomjukat, kísértetiesen rikolt a macskabagoly, és mindezt keretbe foglalja a tücskök, szöcskék és sáskák áradó ciripelése.

Az utak összebújnak az erdő vállain és lélegzetüket visszafojtva hallgatják az éjszaka titokzatos suttogását. Érzik az este nyíló virágok illatának simogatását, a pávaszem röpte által kavart apró szellőt, a léptek alatt sóhajtó füvek hangját, és ilyenkor úgy érzem, mintha a forgó évszakok színpadán mindig is ismertem volna az erdő és a hegyek nyelvét. Én vagyok a tölgy, a vadrózsa bimbója, a kökény lehulló szirma, a juharfák között csellengő dám, a nesztelen suhanó bagoly, a hólyagos habszegfüvet kereső éji lepke. Én vagyok a csönd, amely a hangok mélyén hallgat, a lecsukódó szem sarkából kigördülő könnycsepp; sápadok, eltűnök, felolvadok a vágy ajkai közt – és az éjjel elmúltával a fák között a hajnali párával minden nap újrateremtődöm.

dscn9056.JPG

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com