Velencei-hegység túra

2017.sze.18.
Írta: velenceihegysegtura

Szeptemberi eső

Duzzadt hasú felhők érkeztek délnyugat felől, hogy aztán a durva szél kiszakítsa a ruhájukat, és könnyterhükkel gombaillatúra áztassák az erdőt. A völgyek mélyéről lusta párák kúsztak elő, megültek néma várakozással a fák között, és a rozsdásodó levelek csurranó-cseppenő ereszein sokezer vízcsepp szaladt lefelé alig hallható finom neszezéssel. A távolba vesző hegyek kék vonala felől szarvasbőgés hangját hozta a szél. Mellettem a tölgyfán egy ázott tollú cinege keresgélt rovarok után a kéreg repedéseiben, társtalanul. Az út túloldalán nyújtózó bükkfák törzsei között harkály kacagott, majd feltűnt a madár is, és hullámos repüléssel szelte át a völgyet. Szajkó vijjogott valahonnan, pontosan úgy, mint egy egerészölyv. A kis csibész jól eltanulta a hang utánzását, és tavasszal nyilván hasznát veszi a fészkek fosztogatásánál. Aztán esőcseppek szitálásába burkolózó csend borult az erdőre, még a kis cinege is elreppent valahová. Néma percek veszik ilyenkor körül az embert, mintha minden örök lenne ezen a világon, és az idő nem múlna, csak az óránk számlapján körbejárva, de ránk nézve, hatástalanul. Nézem a kezem fején megülő vízcseppeket, a bakancsom orráról szétguruló esőcsepp-gyöngyfüzéreket, és megtörve a némaságot elindulok a széllel szemben. Én vagyok az egyetlen mozgás, én vagyok az egyetlen élő. A saját gondolataim erdejében járok, csúszkálva a néhol sáros, köves ösvényen, és hagyom, hogy az egyre szaporábban hulló eső kimossa belőlem a hétköznapok során belém rakódott fáradtság és gondok minden salakját. A bükkösbe utat nyitó rét szélén megállok, nézem a füstkígyóként emelkedő páraoszlopokat, a nedves aranyvesszőt, a zászlóként meredő nádtippanokat. Érzem, ahogy a szempillámról és a szakállamról csepeg a víz, és ha lenne rajtam száraz folt, talán külön foglalkoznék vele, de azt hiszem, hogy már nincs ilyen. Cserélnék-e valakivel? Nem. Itt, most, bőrig ázva, a halványodó alkonyi fényekben, a kicsit búskomor, rám telepedő erdei csendben mindent megtaláltam, amit kerestem.

647189182.jpg

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: ötperces

Nesztelen szárnyakon

Kósza denevérszárnyakon érkeznek az álmok. Lekattintottam a lámpát, teljes sötétség vesz körül, némaság. A lélegzetvételem az egyetlen hang, de az is elveszik a sáros, csepegő sziklák között örök otthonra talált csendben. Halk dobolást is hallok, finoman, távolról; surranva szállítja a vért ereimben a szívem, annak dobogását hallom. Finom percegő hang, ahogy a felriasztott denevérek a helyüket keresik, és fordulás közben zizzen a szárnyuk, majd az is elhallgat. Egyedül vagyok, és hagyom, hogy gondolataim utolérjék az emlékezés útján kátyúba ragadt álmaim szekerét. Örök időkön át szeretném álmodni a körülöttem lévő megfoghatatlan nyugalom álmait. Az előbb még határidőknek élő, hajszolt, űzött vad voltam, folytonos rohanásban; és most, megállítottam az időt, és csak én vagyok. Én – csupasz, tiszta gondolatokkal, és hagyom, hogy a partot vesztett gondokat elsodorják a hullámok. Mosolyogva nézem magam, testemben az élet piroslik. Élek, és az élet testében én vagyok a vér. A képzeletem vagyok, minden vágyam és ábrándom itt most valóság, a bennem nyíló lelket nem takarják el irigy csalódások. Szelíd érzéseket szívok magamba, és ami a legfontosabb, megértést magam és az engem körülvevő, sokszor csalárd világ iránt. Ilyenkor már nem gondolkodik az idő, becsukja távoli szemeit, nem keresi bizonytalanul a másnapot, mert csak a most létezik. Néhány percre kizártam minden zajt, lármát, tülekedést, hazugságot. De most már menni kell tovább. Felkattintom a lámpát, overálomba rejtem a tollat és a füzetet, felfelé kapaszkodom a kürtőbe, hallom, ahogy súrlódik ruhám a falon. Denevérek, jegyzetelés. Az elmúlt percek, a cseppkövek, a denevérek, a körülöttem lévő sziklák egyetlen jelképbe nőnek. Az élet szeretete az, az én álomvilágom, amelyben az ember csak a szívével lát.

21743212_1413240108725177_1112225373893150104_n.jpg

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Koppanó harmatcseppek

Bizonytalan, öreges álmok járnak ilyenkor a hegyek között. Ősz van. Napközben még megvillantja utoljára fényes, mosolygó arcát a búcsúzó nyár, de az esték, az éjszakák, és főleg a hajnalok nem hazudnak. Ködpaplant húznak ilyenkor magukra a völgyek, és a hegycsúcsok úgy állnak ki belőlük, mint a szigetek egy óceánból. Az embert úgy körbefogja a csendes elmúlás visszavonhatatlan érzése, mint ahogy a patak öleli körbe sustorgó áramlással a benne álló kődarabot. Halk koppanásokkal járnak a harmatcseppek az avaron, az erdei utak pedig bujkálva kanyarognak a fák között. Dideregve húzzuk az aláruhát, az overállt, fűzzük a bakancsot, vesszük hátunkra a barlangász-zsákot. Kesztyű, kézben a szíjánál fogva hordozott sisak, csendes beszélgetés, ahogy felfelé szuszogunk a Szilváskőre a barlangokhoz. Vár a föld alatti birodalom minket. Mindig csak lefelé, mintha menekülni akarnánk az ősz és az elmúlás elől – az örök csend világába.

Szilváskő, Medves-Ajnácskői-hegység, 2017.09.07.

ifjusagi_foto_maraton_salgo_eresztveny_medves-1024x682.jpg

A kép forrása: Novohrad – Nógrád Geopark

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: félperces

Szellőhalk varázslat

Néha még fiatalságával próbál tüntetni a nyár, és csókra hajolnak a lombok. Titkolják a bennük rekedt sóhajokat a szelek, bátortalanul próbálják rugdalni a tövéről letépett ördögszekeret. Este lesz csak komoly a világ, mert már nem nyári fényben izzik az alkonyat. Fájdalmasan nyögnek a fák, összebújnak sötéten és hidegen, vágyódó csúcsukat merengően ragyogja be a nap, de törzsük és bocskoruk köré már remegő árnyékkal kúszik az alkonyat. Fáradt lesz ilyenkor az erdő. A csókra hajló lombok közül vörösen vérző levél hull lefelé, feljajdul a szél. Ragyogás közt múlik a nyár, hogyha múlni kell már, gyönyörűszép estén hűsítse halálba a visszavonhatatlan vándorlás. Egy a világ; nyár, ősz, tél és tavasz: meghitt, befogadó tarkaság. Túl az utakon, a gondolatokon, a lélek-határokon, ott várnak ránk ők. Talán nem helyes, ha az elmúlás komor érzésével nézünk egy-egy véget érő évszakra. Mert utána valami új kezdődik, valami más, és minden évszaknak meg van a maga szépsége. Átélni a szépségüket olyan, mint egy örök érintés, a csönd és a puha végtelen szeretete, szellőhalk varázslat, hűs árnyékú rejtelem, lángoló belefeledkezés, szavak nélküli vágyódás és beteljesülés – egy szóval olyan, mint az igazi szerelem.

blog.jpg

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: egyperces

Megöregedett a nyár

Megöregedett a nyár. Esténként hűséges szeretője, a Nap, bíborszín ágyban tér nyugovóra, hogy aztán hűvös szelek induljanak, amelyek síró dalokat lehelnek az álmodozó virágok felett. Hiába kiáltanak utána a fák susogó levelekkel, hogy maradjon még; hiába nyújtózkodnak borzongva a virágok bimbói, hogy még egy utolsó simogatást kapjanak. A nyugati égen, a távolba vesző hegyek gerince felett lilára, kékre majd feketére festi a felhőtornyokat, aztán lehunyja a szemét az éjszaka előtt. Elhagyott utak felett zizegő szelek hordják az elszáradt leveleket, és az elmúlás szélesre tárja országútját. Hajnalonként apró pókok szőnek a nyár után vágyódó hálókat, amelyeken ezüstösen csillog a búcsúzás fájdalmasan szép gyöngyfüzére. Az erdők némaságában hallgatózva bujdosik valaki. Végigsurran a néma gyalogutakon, eltűnik az erdőszéli bokrok között, mintha várná azokat a felhőket, amelyek az időt, és a visszavonhatatlan elmúlást hordozzák hajójukon. A nyár öregasszonya alszik a völgyek párás homályában, sápadt arcáról végleg lekopik a mosolygó pirosság, és elalszik – örökre. Az eddig csavargó bujdosó lép melléje, az Ősz, hogy sárga, bordó és barna leveleket terítsen rá szemfedőnek.

dscn3937.JPG

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: félperces

Az utolsó virág

Harmat hullt hajnalban. Súlyos párák között vajúdott a felkelő Nap fénye, hogy kacagva teremtsen kései virágokat, a tölgyfák és kőrisek oszlopai között csillogó aranyhidat. Fejem fölött szivárványpalota lángolt a fény emésztő tüzében, mellkasomon éreztem, ahogy lélegzik az erdő. Egy virágot kerestem, amelynek most van itt az ideje. Sárga szirmú villanást, kesernyés erdőaljban félénken megbújó parányi csodát. Bakancsom áztatta a múló nyár könnye, és éreztem, ahogy átázott nadrágom szára a bokámra tapad. Együtt sírtam a nyárral, a visszavonhatatlan elmúlással. Mintha én volnék az erdő és az évszakok, úgy megteltem suttogással. A bennem alvó zene szavakat keresett, amelyek nem léteznek, és amelyeket soha nem lehet kimondani. Éggé tágultak bennem az álmok, és vágyaimat a Napnak ajánlottam. Odalépett hozzám a Csend, megfogta a kezem, könnyedén lépdelt előttem a fák között. Nem volt ösvény, amin vezessen, de nem is volt rá szükség. Bíztam benne, követtem a megbarnult leveleken. Aztán könnyedén elfutott előlem, és én ott maradtam egyedül, lesütött szemmel. Sárga szirmú villanás, Téged kerestelek. Ide vezetett a Csend. Vége van hát visszavonhatatlanul, eljött ide is a ráncos, remegő kezű Idő, hogy elvigye magával a nyarat. Rám telepedett az erdő sóhaja, és magam is sóhajjá váltam. Árnyékok imbolyogtak körülöttem, a fák fanyar illata megmozdult a némaságban, és az ősz intésére titkos üzeneteket hordott szét a bújócskázó szél. A szívemmel láttam mindezt. Az elmúlás útjára lépett élet lüktetett körülöttem, benne minden vágyam és álmom. Minden…

vetovirag.jpg

A vetővirág egyike az ősszel nyíló legszebb virágainknak

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: egyperces

Az élet szerelmese

Végtelen ég vesz körül, ahol idő és messzeség egymásba zuhan. Szerelmese, társa vagyok itt a boldog fénynek, amely ezer új érzésem nyitja fel, s ígéri, hogy egy leszek vele. Új hazám a mindenség maga; a hegyek körülöttem, a sziklák a völgybe ereszkedőn, a karjaikkal engem ölelő fák, a réten mosolygó vadvirágok. Őzek járnak körülöttem, ölyvek vijjognak felettem, fecskék nyilalló röptében táncol tekintetem; az ég ringat karjaiban és fáradt ösvények húrján muzsikál a szél. A jónak sosincs vége, és a külső öröm immár az én dalomként visszhangzik bennem. Észreveszem a szépet, ahogy látom és hallom, beszélem a minden évszak boldogságát, a tücsökzenés éjszakák szívének dobbanását. Nem érdemes benne ragadni az üres pillanatokban, és hanggal, könnyel festeni színes rajzokat az élő idő hullámzó szövetére. Az erdő minden évszakban beküldi hozzám gondolattalan és érzéketlen éjszakáimon hívogató szavát. Életem országában a dombok és hegyek között rám emeli nagy szemei csodatevő hitét. Hát engem is befogadtál? És lelkemben pici ezüstharangok csendülnek, a létezés ösvényére súlyos esti harmatok hullnak. Felállnak előttem a fák, és lombot bontott karjaikkal intenek felém, már várnak rám az ösvények, hogy vigyenek egyre beljebb az ismeretlenbe, oda, ahol megszűnnek a kesergő vágyak és az ember megbékél a világgal. Bármit beszéljenek róla neked, hidd el mindörökre, hogy az élet egyedülállóan szép.

fortwhytealive-sunsetgooseflights-4.jpg

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: egyperces

Időtlen vágy

Az erdő szegélye feketén őrködött mellettem, és a levelek fodrai a hold fényében sárga remegésként születtek és enyésztek el újra. Hallottam az erdő hangjait, és régi emlékek ballagtak bennem halk csobogással. Ólmos, nehéz boldogság volt bennem. Az éjszaka ült mellém a kidőlt fatörzsre, arcunkat összehajtottuk, és úgy éreztem, az életem most kezdődött el. Az elfojtott és fáradtra dolgozott vágyak szárnyra kaptak bennem, mint amikor rácsap a szél a parázsra, és fellobbannak a lángok. A bennem lappangó álomvilág szinte az égig szökkent. Eddig nem látszott, hogy felhő is van az égen, de most felhő mögé került a hold. Nem nagy, csak olyan kis kósza felleg volt, rongyos szegélyű felhőgyermek. Sötét árnyék borult a világra, és egyszerre hűvös lett a szél. Hideg csend kúszott elő a galagonyabokrok közül, és az idő némán megállt, megnyúlt árnyai nem mondtak már semmit. Egyszer csak elindult valami, észrevétlen jelekkel, feledésbe tűnő apró történésekkel, aztán ráhullt a jövő ígéretére, és hosszú-hosszú, láthatatlan fejlődés után egyszerre készen, megmásíthatatlanul döbbent elém. A Sors volt az, amely bódultan járkált a virrasztó csillagok fényében lángtalan tüzet élesztő időtlen vágyban.

moon_forest_stock_by_hcube.jpg

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: egyperces

Ez egy életforma

Furcsa érzés napközben nyári kánikulában kutatni, este, éjszaka pedig hosszú nadrágban és polár pulóverben ülni a táborban. A Vajdavári-homokkővidék ilyen, óriási a hőingás nappal és éjjel között. Ha ehhez még hozzáképzeljük a mély völgyeket, a meredek hegyoldalakat, a vadregényes sziklakibukkanásokat, a járhatatlan növényzetet; a minden komfort nélküli táborhelyet, ahol az egyetlen luxust a 200 méterre eredő forrás jelenti, akkor el tudjuk képzelni, hogy milyen volt két éven keresztül ezen a területen új barlangok után kutatni. Hajnalra a hirtelen lehűlés miatt mindig pára képződött, és amikor felébredtünk, a kelő nap aranydárdáitól átlyuggatott szürke paplan gomolygott a fák között. Felejthetetlen színjáték volt, amellyel nem lehetett betelni. Aztán persze minden elindult a maga útján. Teafőzés, reggeli, a felszerelés összepakolása, a kutatási helyszínek felkeresése, rengeteg gyaloglás, barlangok térképezése. Este a sok megtett kilométertől és szintemelkedéstől ólomnehéznek érzett lábak, macskamosakodás a jéghideg patakban, közös főzés a tábortűznél, boldog, megelégedett béke a csillagkupola alatt. Szakállas, füstszagú, mosdatlan emberek, farkasétvággyal, horzsolásokkal és sebekkel, zúzódásokkal és vízhólyagokkal, de tele reményekkel, kudarcokkal és sikerekkel. Csak a jelennek élve, és a másnapnak, amikor új helyszínek várnak ránk, új barlangok, amelyekben még senki nem járt előttünk. Egyetlen dolog visz előre minket; az, hogy értéket teremtsünk. Ilyen a terepen barlangot kutatók élete. Nem szeretheti mindenki, de aki megkedveli, az rabja marad élete végéig.

img_3205.JPG

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: érdekesség

Az erdő szerelme

A hegyek elfüggönyözték kék arcukat, és a fák elringatták a síró szelet. Reszkető kézzel terítette szét köpenyét a szürkület, aztán leült mellém, és anyagtalan testével dajkálta a gondolataimat. Kései denevérek csapongtak felettem eleinte alacsonyan, majd ahogy lejjebb szállt a sötétség, úgy emelkedtek egyre magasabbra. A Mezőföld síkján előgurult a Hold, és a fehér fényben szétfolyó mezőkön álmosan lépegettek a sóhajok. Néha suttogva megremegett előttem a feketefenyves, mintha álmukban beszélnének a fák. Sustorogva zörögtek a levelek a fagyalbokor alatt, majd zsinórózó léptek indultak, és egy sötét árnyék surrant át az ösvényen. Róka. A Valéria-erdő felöl őzriasztás hangját utaztatta az éjszaka csendje, a hátam mögött kuvik szólt az ég felé görcsös ágakat nyújtó molyhos tölgy koronájából. Simogatott az erdő, szerelmesen ölelt magához. Fogta a kezem, mellkasomra hajtotta a fejét, hogy aztán ajkát kacér csókkal kínálja felém. Éreztem arcomon, ahogy lélegzik, kezével puhán érintette meg a vállamat. Fájdalmakat és örömöket mesélt nekem, halk szavakkal beszélt, hogy csak én halljam, hogy csak én értsem. Értelmet látok az erdőben, többet, mint amit a létezés józan gondolatai megérteni képesek. Megvetem az erőszakos és rideg világot, itt vagyok otthon, itt vagyok múlt és jövő, a jelen szenvedélye. Tücskök zenéje fut szét ereimben, a fák gyökerével kapaszkodom én is a földbe, és az örök hegyek koszorúján én vagyok a vadvirágos rétek tengere. Csak egy gyermek ártatlan szeme lát fel a csillagokig, és hiszi úgy a jóságot, ahogy mindenkinek kellene. Gyermek akarok lenni újra. Szelíd galambok alszanak álmaimban, és nem szabad felébrednem, nehogy elriasszam őket!

20479967_1373552199360635_4203967119590255572_n.jpg

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: egyperces