Velencei-hegység túra

2019.jan.20.
Írta: velenceihegysegtura

Kincsek

A ködből lettem, és köd vagyok én is. A csendből lettem, ami megüli most a hegyeket, és csend vagyok én is. A végtelenség szekerén utazom, és magamban hordom a hegyi rétek illatát. A szél szól hozzám: Gyere ki vándor, járunk egyet a fák között, hajrá fel a csúcsra!

Én vagyok most a dolomitszirtek keménysége, a nyári eső hűvössége, a hulló tölgylevél, a befagyott pocsolyák jégtükre. A madárdal és a szélzúgás, a lefelé gördülő kő koppanása, a juhar termésének forgó tánca, a minden évszak éjszakáján megvillanó csillagfény az őz szembogarában. Tudom, hogy én vagyok mindez, mert mindezt a sok kincset magamban hordom, a szívemben és a lelkemben. És az erdő, mint egy lány, kibontja dús haját, megosztja titkait, és halkan mondja: Szerelem.

50480646_341969286395853_8961204351183880192_n.jpg

Fénykép: Varga Viktória, Száraz-horog, Csór, Keleti-Bakony

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: félperces

A téli erdő meséi

Hószagot sodor felém a szél, és vad futásában nekibőszülve tördeli a fák ágait. Jégverte ösvényen gyalogolok, inkább lefelé nézek, mint másfelé, és csak akkor kapom fel a fejemet, amikor a széllökés egy ki tudja honnan érkező fenyőrigó csapatot dob be a fák közé. Olyan jó látni az életet, még ha csak egy pillanatra is! Látni, érezni, tapasztalni, ahogy a tél megmutatja rideg arcát, de közben tudni, hogy múlandó királyság ez, mert az igazi úr maga az élet. Az ösvényen és mellette jégbe fagyott nyomok: gímszarvas, őz, vaddisznó, róka, borz, fácán és nyúl. Apró, kereszt alakú nyomok az énekesmadaraktól, nyest surranásának zsinórozása, amott pedig muflonok nyoma vezet a sziklabérc felé. Könyv ilyenkor az erdő, amelyben titkokat olvashat a szem. Ezt a könyvet most kell kézbe venni és elolvasni, mert ha elolvad a hó, a barna színű hegyoldal nem mutatja többé a titkokat, elrejti lakóinak nyomát. De nem elég ám olvasni, érteni is kell a jeleket.

Mesél a téli erdő, igaz szavakkal és szabadon. Nem mindig van jó vége ezeknek a meséknek, mert tud a tél fagy-keze halálosan is szorítani. A mondanivaló azonban örökérvényű: lehet bármilyen hosszú vagy rövid az élet, ha valaki nemes célokkal és tiszta szívvel élt, akkor nem élt hiába. És mi lehet nemesebb cél, mint megőrizni az életet és tőlünk telhetően adni a világnak? A téli erdő, a vadak, a hegyek tudják…

Fent a hegytetőn megállok, felhúzom a kapucnit, hátamat nekivetem a szélnek, és percekig csak vagyok. Hallgatom, ahogy zúg alattam a fenyves, és nézem, ahogy a szél-óceánban hullámot vetnek az ágak. Úgy állok itt fent, mint valami régi bujdosó, és lihegve érzem táguló szívemmel, ahogy lelkemet kibontja a téli este. Lassan hamvadó tűz-öv zárja le a hegyeket nyugatról, és elindulok én is lefelé, óvatosan és féltőn csukva be a téli erdő könyvét. Hallom még a hegyek meséjének zenéjét, de egyre halkulón, ahogy lépteim visszavezetnek – az emberek közé.

dscn6933.JPG

dscn6923.JPG

dscn6957.JPG

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: egyperces

Fagyott évek

Sokat jártam a téli fagyban,

lehelet-gombolyító, bénító ködben.

Áthűltem teljesen. Vándorlok

a jégnevelő, holnemvolt erdőben.

 

Addig megyek, ahol a legtöbb jeget

gyűjtötte a völgyet határoló sziklabérc.

Kutatok, s tudom, megtalálom.

Az életet, a megfagyott éveket.

hatter.jpg

A képet Prohászka Ágnes készítette.

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: vers

Fagyott tölgy

Jártál-e mostanában a csendes téli erdőn,

Mikor csillaggal ékes a tiszta ég?

Völgyek és gerincek között a némaságban útvesztőn,

Érzések és gondolatok között, át a jéghideg felhőn?

Fájt-e, amikor a tölgyet nézted párafelhőt lehelve,

Hogy reszketnek rajta a barnult levelek?

Ezüstös fehér elmúlás küszöbén,

lengve, roppanva járó halál ködén?

 Ültél-e le fáradt és kemény útmenti kőre,

Merengve, csodálkozva nézve az elmúlt időbe?

Eszméltél-e árván a csontig fájó hidegben,

erdő ölelte, erdő simogatta hitedben?

Indultál-e tovább ólomnehéz léptekkel,

fagyott tükrű pocsolyák, fagyott rögök felett?

Hallottad-e dobogni a szíved a sötétben,

lüktetve keringeni a vért éltető ereidben?

 Álmok mosolyognak és várnak a fák között,

s talán mire elérem őket, tépetten, keserűen,

fagyos szél vonaglik át az erdőn parancsolva,

s hulló tölgylevél leszek én is, a magam erdeiben barangolva.

frost_oak_leaf_winter_218310.jpg

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: vers

Messze a fák közé

Az erdők könyvében ilyenkor halk meséket suttognak az álmodó fák, hullott leveleken ropognak a fagyos léptek, hóterhes tájak felett cinegék, őszapók és süvöltők repülnek a holnap ígéretébe vetett hittel. Belekap a szél a tölgyfákon megmaradt zörgős levelekbe, és sodorja a hulló hópelyheket, mint a gondolatokat, hogy aztán felakadjanak valahol a galagonyabokrok ágai között, mint ahogyan az emlékek akadnak fel a képzelet hálójában. Deres szakállú, ködsubájú öregember a Tél, és Ő most a legnagyobb Úr, a Törvény, amely mindenkire érvényes. Útját kíséri a dér, a fagy, a halál, de a békés álom, a pihenés és a megnyugvás is, az újjászületés reménye. Hallgat ilyenkor az élet az erdőn, néma elszántsággal küzd, törhetetlen akarattal. Forró vér lüktet az ereiben, inak és izmok dolgoznak a mindennapi túlélését. Betöltik-e az erdő lakói a mindenség akaratát? Megérik-e a tavaszt vagy átfagyott testük felett ellobbantja az utolsó lángocskát is a hideg szél? Üzenet a téli erdő. Élni akarásról, küzdelemről, ragaszkodásról, összetartásról és szerelemről. Vajon mi emberek, elmondhatjuk-e magunkról, hogy megértettük ezt az üzenetet? Mi is részei vagyunk a végtelen vándorútnak, de megtanultunk-e küzdeni, hinni, akarni, szeretni? Lesz-e majd valaki, akinek ablaka előtt a havat hozó szél örök meséket susogjon a fenyők ágai között a mosolygó emlékekről, amelyek egykor mi voltunk? Lesz-e majd valaki, aki ilyenkor csak menne, menne, messze a fák közé, a jéghidegen hunyorgó csillagok fénye alatt, mélyen a téli erdőbe, túl a következő dombtetőre, mintha az egykori vágyakat és álmokat keresné, amelyek már megtértek a vég nélküli folyamba az elmúlás határán túl? Lesz-e majd valaki, aki ilyenkor sem engedi el a remény kezét, és csak mennek szótlan egymás mellett, egymásba vetett hittel, hogy talán ott, a ködbe vesző messzeségben megtalálja mindazt, amit keres, és megy akkor is, ha tudja, soha el nem érheti?

c.jpg

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: ötperces

Felhők felett

Hegytetőkön és hegygerinceken járok.

Figyelem szívem lüktető zenéjét.

Elvesztettem a magasság reményét?

Dehogy!

Felettem szálltak a fellegek,

de most én szállok felettük,

vándorlok a kék úton.

Elindulok, talán én is felhő leszek,

gyöngyházfényű hajó,

hegygerincek felett suhanó.

Ne szállj, maradj! Nem lehet.

Beteljesülésre váró utak várnak

a felhők felett.

49319479_228564058033584_118436759729078272_n.jpg

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: vers

Néma csillagfény

A hang tündér csengőjeként szólt.

Álma minden nap egy tölgy alatt pihent.

A tölgyfán őszapók szóltak,

halk dallammal a rétek vadvirága felett.

 

Gyermekszívem kérdezi,

hol vesztettem el?

És az éjjeli erdőn a néma szívnek

néma szem felelt.

 

Villámot vetett az erdőre az ég.

Sors mélyre ható, szomorú leheletét.

Most tél van és pirók hangja szól,

Lesz-e tavasz, hallom-e újra a tündérszót?

 

Meséimnél szebbeket mesélek majd,

s utamra néma csillagfény figyel.

A hegy felől vadlúdszó hallik,

s angyalszárnyakon teremt életet a lelkemmel.

img_2956a.jpg

A kép forrása: birdphotography.hu

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: vers

Álmok

Mi az álmod, megtalálod?

Völgyben jársz és a hegyre vágyol?

Fák között a téli csendben,

s járnál inkább tücsökszóban, nyári réten?

 

Cseppkövek közt halkuló léptek.

S mennél egyre, le a mélynek?

Vagy fent állnál a sziklabércen,

lemenő Nap vértüzében?

 

Vágysz-e kézre, amely simogat,

szemre, amely akkor is őriz, ha elvesztetted önmagad?

Lélegzetre, amely nincs nélküled,

mosolyra, amely visszatükrözi lelkedet?

 

Vágysz-e a holdtöltében,

kéz a kézben nyári éjben?

Vágysz-e e röpke éltet

megosztani bátor szívvel?

 

Fogyó utak, tűnő ösvények.

Álmok mentén a fák égig érnek.

Hinni kell, és belépni közéjük.

Összenevetni: egymásban hazaértünk.

dscn6946.JPG

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: vers

A mindent tudó fa

Nekem is úgy mesélte egy éltes korú szajkó, hogy él a Velencei-hegységben egy bölcs és öreg csertölgy, amely az élet minden kérdésére tudja a választ. Hittem is, nem is, de mivel kérdéseim nekem is vannak, ezért elindultam megkeresni őt. Minden bizonnyal a vadak is hozzá járhatnak tanácsért, mert minden irányból vadcsapások vezettek a fához. Vagy ők csak a hullott makk miatt jöttek? Nem hiszem én!

Egy ilyen idős fát tisztelettel közelít meg az ember, megsimogatja, majd átöleli, és arcát hozzányomja a rücskös kéreghez. Így tettem én is, és néhány perc elteltével valóban választ kaptam a bennem lévő kérdésre.

Mi történt valójában?

Abban a pár percben a fánál kizártam minden külső ingert és csak a saját belső énemre figyeltem. A válasz a valóságban mindig is bennem volt, a fa csak hozzásegített, hogy rátaláljak.

Ilyen csodafák nőnek hát a Velencei-hegységben!

dscn5321.JPG

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: félperces

Együtt

Együtt megyünk át az erdőn,

halk lábbal, szellőként csavarogva.

Elől kicsi fiú, utána

az én léptem halad.

 

Madarak szárnya rebben az ágakon,

dőlt tuskókon sárga fülőke gomba vár.

Ismerem a fát, a madarat, a gombát,

Sötétbarna gyermeki szem, nevető világ.

 

Nagy szemekkel bámulnak a fák,

bokrok homályában fénytelen patak.

A hegyen túl ködös rét,

álomvilágába fogad a téli alkonyat.

dscn6948.JPG

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: vers