Velencei-hegység túra

2017.már.02.
Írta: velenceihegysegtura komment

Akadozó órák

Felettünk járt a hold, alattunk aludt a föld, és mi csak mentünk, mentünk a végtelenből a végtelenbe. Az erdő úgy fogott körbe minket, mint ahogy egy jóságos dajka öleli magához éjszaka a rossz álomból ébredt gyermeket.

Pedig azon az éjjelen nem mozdult semmi az erdőn. A hold a felhők mögött járt, amelyek megrázták néha magukat, és udvart adtak a magányos vándornak. Néha előbukkant dél felé az Orion három kaszáscsillaga is, de csak azért, hogy utat mutasson a tétován bolyongó szélnek. Az órák akadozva mérték az éjszakát, éjféltájon megborzongtak a fák, és elvesztek az utak is. Akkora lett a csend, mint az öreg házakban, ahol már évek óta nem lakik senki, csak az idő. Eggyé kellett válni az éjszakával, a csenddel, a lélegzetünk fejlámpafényben gomolygó párájával… Eggyé kellett válni a végtelen érzésével.

Az éjszaka igézete alatt lapult meg Sukoró is.

Aztán elindultam autóval vissza Székesfehérvár felé, kanyarogva fogyott az út előttem, a rádióból Beethoven Sors-szimfóniája szólt, örökös fények lobogtak az éjszakában, amelyek a tűnő nap számát láthatatlan kézzel írták fel az idő mindenkire érvényes naptárába. De ekkor már emberek jártak az utakon. Elmaradt mögöttem az erdő, a szélben bólogató fák, a fényes holdudvar mondanivalója…

25_181283_816337_48d1d30bb44938b835d085f020f38b17_74fc74_301.jpg

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: félperces

Az emlékezés fája

Érdekes, milyen hatalma van felettünk a visszaemlékezésnek! Nemrég még az Ádám - Éva fánál azon elmélkedtem, hogy vajon mikor mosta el őket a tavaszi áradás, aztán eszembe jutott egy május elsejei este Balatonedericsen, amikor több napos barlangászat után, borostásan májusfát állítottunk egy számomra ismeretlen lány udvarán, erős pálinkát ittunk, élveztük utána a házban a kényelmet és a fényt és ugyan több napja mosdatlanul, de határtalanul boldogok voltunk. És emlékezve az erdőkre és rétekre, a tavaszra, a nyirkos szurdokokban a tavalyi fonnyadt levelekre, a felrepedt makkokra, az első fülemülecsattogásra és a nyár eleji szentjánosbogár táncra, sorban villannak be a képek, mint egy fényes kaleidoszkópban, amelyben csupa olyan kép található, amelyek egykoron talán lényegtelennek tűntek, de mégis mélyen belém vésődtek.  És akkor már nem tudtam egyedül utazni, mint ifjú koromban, éjszaka sátorban fagyoskodni és cipelni degeszre tömött hátizsákomat; most emberekre volt szükségem, hajnal előtti meghitt beszélgetések csengtek fülembe, tervek és ábrándok, és arra is szükségem volt, hogy valaki jöjjön velem mind messzebbre és messzebbre, hogy megmutassam neki mindazt, amitől valamikor elszorult a szívem. És innentől már ketten indultunk útnak, kéz a kézben, egyre messzebb azon az ösvényen, amelyet számunkra jelölt ki a Sors.

25_181283_814557_c42d3f7a4ab6295cc99a410332dd293f_d0ddd2_301.jpg

Aztán feljött a Vénusz váratlanul, ahogy szokott, a rigók is fütyörésztek és fuvoláztak üvegfuvoláikon, aztán hirtelen elnémultak, a föld hideget árasztott, felemelkedett és eltávolodott, és a fák fölött szorosra húzta fekete köpenyét az alkonyat. Emlékeink erdejében eleinte könnyű a járás, de ahogy egyre mélyebbre hatolunk, úgy lesz egyre nehezebb, küzdelmesebb a haladás. Ilyenkor csak hallgatunk, és hirtelen szava lesz a csendnek, íze az évekkel azelőtt kortyolt forrásvíznek, hangja a sátorponyvát verő esőnek és illata a hajnali, harmatos, előző napokban kaszált fűnek. Látjuk magunkat a hegyek között, egy barlang sáros folyosóján, halljuk csengő kacaját, amint kacér vidámsággal arcunkhoz ér a fűzfa szomorúan csüngő lombja – és csak ballagunk, ballagunk tovább a számunkra kimért úton. Egy olyan világban, amelynek minden rezdülése csak számunkra létezik, másoknak nem érthető és nem is érzékelhető, és amelyben gyakran múlt és jelen keveredik. Az emlékezés fája ez, amelynek egyre mélyebbre nyúlnak a gyökerei és egyre terebélyesebb a koronája, hogy aztán egyszer csak kidőljön és feledjen mindent, amelyek egykor voltunk; mi akik éltünk, aggódtunk, küzdöttünk és szerettünk.

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Címkék: egyperces
süti beállítások módosítása