Az ösvények úgy szelik át Magyarország csöndes vidékeit, mint hajszálerek az emberi testet. Nem lüktető artériák és nem is megfáradt vénák; egyszerű szorgalmas hajszálerek, amelyek olyan helyekre is eljutnak, ahol csak egy kis anyagcserére van szükség: semmi fontos nincs ott. Néhány ember, egy-két ház, bokrok, füvek, virágok, sziklák és barlangok, csöndes és óvatos vadak és madarak. A térképen ha a helyüket keressük, legfeljebb mélyzöld árnyalásokat vagy szintvonalas barna foltokat látunk egy-egy helységnév árnyékában.

Voltak, vannak és lesznek mindig olyan emberek, akik szenvedélyből, belső kényszerből rálépnek az ösvényre. Nem azért húznak túrabakancsot, nem azért sátraznak magányos erdei tisztásokon, hogy "hős", kemény embernek látszódjanak. Látni akarnak és megismerni. A világot önmagukban és gondolataikban megélni.

Ha beszélgetni kezdünk egy ilyen emberrel, látni kezdjük a tájat, halljuk a szél zúgását és a madarak hangját, ajkunkon érezzük a forrás jeges tisztaságát, érezzük a térdünket simogató lágy erdei füvet, és szemünk előtt járják táncukat a tarka réten a lepkék.

Úgy búcsúzunk ezektől az emberektől, mint ahogy egy jó könyv mellől állunk fel, amely nemcsak szórakoztatott, de mondott is valamit. Olyan nyelven, amelyet csak az igazi ösvényjárók értenek meg.

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com