Az áprilisi este szétterült a tájon, és az egyre sűrűbbé váló sötétség némaságát csak a völgyön átfutó szarvasok lábának neszezése, az alvófáján elhelyezkedő fácán kakatolása, és egy magányos feketerigó éneke törte meg. A Hurka-völgyben voltam a Velencei-hegységben, és megálltam egy szinte függőleges gránitszikla tövében, amely úgy állt ki a földből, mintha törvényhordozó lenne, amelyre az erdő életének tudói vésték fel a mondatokat, amelyeket csak az arra érdemesek érthetnek meg. Behunytam a szemem, és hagytam, hogy csak a fülem és az érzéseim vezessenek. Szokatlan volt az első néhány percben, aztán otthonossá vált, mert úgy éreztem, mindent értek és felfogok, ami körülöttem történik. Talán nevetni való, talán nem, de úgy éreztem, ebben a pillanatban mellém lépett az erdő, és várta, hogy mondjak, meséljek valamit, mert olyan este volt, amikor mesék születhetnek. Azt éreztem, láthatatlan írás van a szememben, és bennem él egy hang és hívás, ami az erdőt jelenti, minden vadvirággal, gombával, lepkével; minden ösvénnyel, réttel, sziklával; a vadak neszével, a feketerigó hangjával, a tücsökciripeléssel, a patak sustorgásával együtt. Mennyire szerettem volna egy lenni vele! Forrás lenni, amiből az élet-hozó víz soha ki nem apadhat. Patak, amely kincseket hoz a felszínre, és azt bőkezűen a világnak ajándékozza. Szerettem volna lepke lenni, ami a rét virágai felett táncol, ösvény, ami bennem él, felhő, ami aludni tér a gondolataimba. Szerettem volna szél lenni, és befutni a tájat, csend a csendben, és szív, amelynek dobbanása magába fogadja az egészet, amelyet megérteni sohasem lehet, csak szeretni, és azt mondjuk rá – Élet. Azt éreztem, hogy mindez valóság. És azt is tudtam, hogy a létezőt az idő fogja keretbe, és most megállva rám nézett egy pillanatra, és hagyta, hogy álmodjam, mielőtt a perceket tovább vitte magával a múltba süllyedt valóságba.

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Elcsendesedett a nappal, de beszédes lett az éjszaka, és mély titkokat suttogott az öreg utak hátán. A lekaszált réten a tavaszt köszöntötték a tücskök, az orgonabokrok között fülemüle csattogott, a vén hársak között pedig egy nyest keresgélt tétova zörgéssel. Nesztelen szárnyakon libbentek a denevérek, mert eljött az ő idejük, és terített asztal ilyenkor az erdő. Éjjeli lepkék csaponganak sápadtan a lámpám fényében, tompa zúgással szállnak a cserebogarak a tölgyek között, és itt-ott hangolják már hegedűiket a szúnyogok is. Lekattintom a lámpát, és a fűbe ülve várom, hogy szemem megszokja a sötétet. Érzem, ahogy körbeölel az erdő, és a fák, a bokrok, a virágok testvérükké fogadnak. Megáll az idő, és hagyom, hogy kátyúba ragadt szekerét utolérje az emlékezés. Egy hangya mászik fel a kézfejemre, és amíg nem csíp meg, hát legyen csak ott. Ő is egy útkereső, mint mi mindannyian. Álmokat kergetünk, mert azt hisszük, hogy a boldogság maga a nyár, és elfelejtjük, hogy mindig van valami szomorúság abban, ha elmúlik a tavasz. A felfűtött, mámorosan virágillatú tavasz után mindig elfakulnak a virágok, mert már nincs szükség a tarka színek hívogatására és a virágpor bódulatára. A virágok anyává válnak, és a nyár tündöklő szépsége mindig megérleli a gyümölcsöket, még akkor is, ha időnként villámok hasogatják az egét. Az édes gondolatok lehullnak az elmúlt idők néma porába, és tarka ruhájú víg csavargóként tékozolja el az ősz mindazt a szépséget és jót, amit nővérei, a tavasz és a nyár teremtettek. A ködös gyalogutak hátán komótos léptekkel éri utol a tél, hogy felelősségre vonja, de aztán a feledés jótékony hótakaróját borítja a lecsupaszított világra, amely egykor minden volt, és most már semmi. Az ember élete nem más, mint az évszakok váltakozása.

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Vannak helyek, amelyekhez ezer szállal kötődöm. A Keszthelyi-hegység, a Tapolcai-medence, Balatonederics, Sukoró, a Burok-völgy, a pázmándi kvarcit sziklák vagy éppen a Bodza-völgy. Mindenhol barlangokat kutattam és az évek során úgy megismertem őket, mint a tenyeremet. Sikerek és kudarcok kapcsolódnak hozzájuk, zúzmarás téli erdő és tikkasztó nyári meleg, ibolyát nevelő tavasz és ködöt lehelő, aranyló leveleket hullató ősz. Miért van az, hogy egy adott helyhez ragaszkodunk, míg egy másik minden szépsége ellenére sem tesz ránk mélyebb benyomást? Miért van az, hogy vannak helyek, ahol már nagyon sokszor jártunk, de mégis vágyunk oda vissza, ha hosszabb ideig nem látjuk?

A Tapolcai-medence a tanúhegyekkel, ahol évekig kutattam a bazaltbarlangokat

A magyarázat bennünk rejlik. Minden ember bonyolult lélek. Van, amikor bal lábbal kel, és csak morogni tud, mint egy morcos medve, és van úgy, hogy bármi is történik, nem tudja elrontani a kedvét semmi. Vannak napok, amikor minden új benyomásra fogékonyak vagyunk, és van úgy, mint a kórócsigáknál nagy melegben, hogy duzzogva elzárjuk magunkat a külvilág elől biztonságos kis házunkba. Az életünk szüntelen mozgásban telik, és attól függően szeretünk meg egy helyet, lesz számunkra közömbös, vagy éppen ellenszenves, hogy amikor ott járunk, mennyire vagyunk befogadók. Egy igazi mogorva napon a legszebb szurdok vagy barlang látnivalói mellett is úgy sétálunk el, mintha semmi közünk nem lenne hozzájuk, és csak mennénk innen minél hamarabb, de magunk sem tudjuk hová és miért. A vidám napokon pedig egy egyszerű réten is csodálatosan érezzük magunkat, pedig talán ilyen rétből vagy egy tucat is van a közelünkben, de mégsem azok lesznek számunkra kedvesek.

Az örök kedvenc, Sukoró, egy augusztusi naplemente utolsó sugaraiban fürödve

A saját érzéseink és gondolataink mellett nagyon sok múlik azokon az embereken is, akik egy adott helyen élnek. A vidám és csupaszív emberek általában a jó és a szép iránti érzékkel megáldott közösséget formáznak, és mindenki szeretne egy ilyenhez tartozni. Az ilyen helyeken úgy érezzük, hogy hazaértünk, megpihenhetünk végre, mert amit kerestünk, azt megtaláltuk. Ha pedig a táj szépsége, az érzéseink, és a közösség mind egyszerre találkozik – akkor kezdünk el ezer szállal kötődni egy helyhez.

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com