Mesél az erdő – mindenkinek. Öregnek, fiatalnak, nőnek és férfinak. Nem mindenki képes azonban arra, hogy ezeket a meséket meghallja és megértse. Fül kell hozzá és éles szem, gondolatok, érzések, egy csipetnyi gyermeki rácsodálkozás, merengő szemlélődés, a szép keresése, és mindenekelőtt hit a jóságban, az alkotás erejében.

Nászruhás zöld gyík - megfáradt dalia

Az esőcseppek kopogása a tavalyi hullott leveleken, a nyári szellő borzolta rezgő nyár levelei, a zúgással továbbrebbenő kék fadongó szárnyának csillogása, a harangvirágon hintázó galagonyalepke, a piros pettyek a csüngőlepke szárnyán, a háló közepén kényelmesen hintázó darázspók, a barátposzáta dala, a völgyekben dongó szarvasbőgés – mind a mese részei. Ott kell azonban lennünk, mert csak nekünk mondják el a fák, halk szóval suttogják, lassan mondva a szavakat, hogy érzékeink mindent pontosan fel tudjanak fogni az értelem és a szív hálójában.

Harangvirágon hintázó galagonyalepke

Szeretni kell a magyar erdőt; a benne növő gombákat és virágokat, a rovarok szorgos napszámos seregét, a tovarebbenő madarak dalát, az ösvényt járó vadakat, az árvalányhajas tisztások fölött októberben vitorlázó ökörnyál szálakat. Útra kell kelnünk, mert minket hívnak a hegyek és völgyek, a kanyargó patakok, a moha lepte kövek, a vízesések vékony fátylában csillogó napfény, a nyári éjszaka titokzatos világában csillagszemeivel hunyorgó végtelen égbolt. Mert az erdő meséje maga az élet.

Darázspók és légyvacsorája

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com