Ezerszámra pereg a hársfák virága, a vadrózsa is elhullatta szirmait, a napfényes erdőszegélyeken pedig zöldessárga és vörös fátyolában pompázik a cserszömörcék tollas szárú virágbugája. A hőségtől izzó erdei ösvények felett a fagyal virágának édes, örökkévalóságot hirdető mámorát kergeti a szél, de ez már nem a szerelem szava, nem a gondtalan tavasz ígérete. Érett asszony viseli ezt az illatot, a beteljesedő nyár. Egymás után hallgatnak el a madarak is, egyre tisztul a szerelemtől bódult fejek indulata. Fészkek ringanak már az ágak között, csupa szeretetbe ágyazott, felelősségre és gondoskodásra váró valóság.

A tavasz egy szép világos éjszakán ment el. Megállt a holdsütötte rét közepén, halkan susogott pár szót, és a rét meghallotta szavát. Reggelre csupa kerekre nyílt, sárga közepű fehér álmodás lett a rét; margitvirágok ártatlan kacagású serege. Nézte őket a ragyogó kék ég, a habfehér felhők, boldogan szállt a vadgalamb búgása, pettyes oldalú őzgidák csodálkozó szeme tekintett a születés utáni ismeretlen világba; a margaréták pedig csak álmodoztak a kakukkfüves palotájukban… Nyár van.

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Az ösvények úgy szelik át Magyarország csöndes vidékeit, mint hajszálerek az emberi testet. Nem lüktető artériák és nem is megfáradt vénák; egyszerű szorgalmas hajszálerek, amelyek olyan helyekre is eljutnak, ahol csak egy kis anyagcserére van szükség: semmi fontos nincs ott. Néhány ember, egy-két ház, bokrok, füvek, virágok, sziklák és barlangok, csöndes és óvatos vadak és madarak. A térképen ha a helyüket keressük, legfeljebb mélyzöld árnyalásokat vagy szintvonalas barna foltokat látunk egy-egy helységnév árnyékában.

Voltak, vannak és lesznek mindig olyan emberek, akik szenvedélyből, belső kényszerből rálépnek az ösvényre. Nem azért húznak túrabakancsot, nem azért sátraznak magányos erdei tisztásokon, hogy "hős", kemény embernek látszódjanak. Látni akarnak és megismerni. A világot önmagukban és gondolataikban megélni.

Ha beszélgetni kezdünk egy ilyen emberrel, látni kezdjük a tájat, halljuk a szél zúgását és a madarak hangját, ajkunkon érezzük a forrás jeges tisztaságát, érezzük a térdünket simogató lágy erdei füvet, és szemünk előtt járják táncukat a tarka réten a lepkék.

Úgy búcsúzunk ezektől az emberektől, mint ahogy egy jó könyv mellől állunk fel, amely nemcsak szórakoztatott, de mondott is valamit. Olyan nyelven, amelyet csak az igazi ösvényjárók értenek meg.

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

A hajnal szelet hozott reggelente, a maradék sárból kifújta a vizet, s az utak keményre száradtak. Nyoma sem maradt a hétvégi viharoknak. A rét megmozdult és élni kezdett a nyári meleggel. A füvek hosszú lábra álltak, a langyos szél felkapta a hullámzó rét zsongását, majd leejtette az erdő szélén. Valahonnan vadgalamb búgása hallatszott, amely végigszállt az erdő felett, mint a távoli harangszó. Szeretem a vadgalamb szavát. Úgy érzem, ilyenkor kinyílnak a szívek, és puhák, könnyűek lesznek a gondolatok. A búgó hang sokáig ott marad az erdő felett, mindig közel van és mindig távol. Rászáll a csendre és maga is csenddé lesz, nincs benne semmi és minden benne van. Melegen lélegzik ilyenkor az erdő, illatok és árnyak imbolyognak a nyiladékokon, a tölgyek fanyar illata mozdulatlanul áll a fák között, és a szél bújócskázva hordja szét az erdő és a rét titkos üzeneteit. Az ember nem az eszével és a szemével lát. Csak a szívével.

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Vannak olyan pillanatok, néha talán percek, amelyeket nem jegyez fel senki, nem írják le őket naplóba, mert egyszerűen nem lehet őket leírni. Érzi az ember, és a meglódult gondolatok szárnyalásától, az érzékek vak tolongásától szinte gátját vesztett folyóként törnek elő belőlünk vágyaink, ki nem mondott álmaink. A végtelen érzése fog el, amikor csak menni szeretne az ember előre, bele az időbe, oda, ahol a vigyázó fák között szőtt selyemfényű hálókban megpihennek a gondolatok, és puhán ölelő karjaikkal várnak ránk, hogy végre békét leljünk zaklatott, örök rohanó életünkben. Csak leüljünk egy kicsit, csak csendben legyünk, és hagyjuk, hogy az életünk ránk találjon. Nézzük az egyre sötétebbé váló égboltot, a színüket vesztő felhőket, hallgassuk, ahogy felettünk a fák között csavarog a szél, észrevegyük a pillanatot, és kézen fogjuk, hogy ne menjen el mellettünk. Ilyenkor már nem gondolkodik az idő, becsukja távoli szemeit, nem keresi bizonytalanul a másnapot, mert csak a most létezik. Puhán takarózunk önmagunkba, és kizárunk minden zajt, lármát, tülekedést, hazugságot. A szél fúj csak felettünk, a szél, mert húznia kell egyre távolabbra, a nyári éjszakába vesző idő immár súlytalanná vált igáját.

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Fényesen süt a Nap, mélyek lettek az árnyékok, komolyak és sötétek az erdők, amelyek magukhoz ölelték a fészkeket, mint titkos zugokat, ahová belátni nem lehet, és ahol a jövőről álmodik a gondviselés. Az erdőszélen már elvirágzott a galagonya és szirmot bontott a rózsaszín mosolyú vadrózsa, a szántókon suttogva ringatják a növekvő kalászokat a búzavetések, és a rétek ezerszínű virágai táncra hajolnak a szélben, amely szerelmet hord szét a levegőben. A nyár ölelő asszonya mosolyog most az élet lüktetésében, a kacagó napsugárban, a puha földben, a hajnali harmatcseppekben, a sziklák tüzes érintésében. Fent vagyok a Zsidókő-hegy tetején, Pázmándon, a Kálváriánál. A sziklafal legszélén ülők, lábamat a mélybe lógatom, és hagyom, hogy a szél susogása betöltse a gondolataimat. Látom és érzem, ahogy a fák finom bókolással meghajolnak a béke előtt, amely hangtalan hullámaival betölti a hegyeket és a völgyeket. Aztán felállok, felveszem a hátizsákomat, a sisakot lecsatolom és szíjánál fogva jobb kezembe veszem. Bal kezemen a megtalált béke érintését érzem, aztán elindulunk együtt az úton, keresztül a réteken és erdőkön, hegyeken és barlangokon, mert várnak ránk az álomhozó gondolatok, amelyek bennünk rezegnek, mint egy távoli harangszó, amelyről nem tudjuk, honnan érkezik hozzánk és meddig marad, és amelynek hangja végtelen, mint maga a természet.

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com