Tiszta és szép volt az éjszaka. Számtalan csillag borította az eget, és én úgy éreztem, csak fel kellene nyúlnom, hogy teleszedjem a markomat csillogó kavicsokkal. Decemberi égbolt, amelyen a Göncölszekér parancsnokol, és lassan forognak a csillagképek. Enyém most minden: a csillagok, a csillagképek, de még a Föld is, amely tengelye körül forog. Nincs itt most szükségem a világra – semmiképpen a megszokásokra vagy a közhelyszerű biztonság érzésére. A sokszor bennünk lévő zűrzavar nagy részét az okozza, hogy nem tudjuk, milyen kevésre van szükségünk. Béke és jókedv – ennyi kell csak.

Finom ritmus szólt a csendből, a csillagok fényéből, harmonikus és hangtalan erő, egy tökéletes akkord zengése. Amint felfogjuk ezt a ritmust, mi is hozzátartozunk. Az ember és a világmindenség egyé válik.

A fényképért köszönet Schlauszky Szilárdnak, aki időt és energiát szánt rá, kísért engem éjben és fagyban a hegyek között, fényképezte a csillagos eget, és végül megalkotta ezt a kompozíciót.

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Kora reggel van. Szürke az ég, csontig hatoló fagy karcolja kezeimet miközben elnézek kelet felé. Ott kell majd valahol megszületnie a Napnak, és a széltépte felhő-hegek között keskeny aranysáv jósolja csak eljövetelét. Előttem a fán csöppnyi cinke kuporog, tollát borzolja, reszket a teste. Érzem, ahogyan várja a kelő Napot, a sugarak éppen csak melegét, és látom, ahogy picinyke lelke parázsvágyakat reptet az élet felé. Neki az életet jelenti a napsugár, a fákra kiaggatott faggyú, az etetőbe gondos kezek által szórt napraforgómag. Remegve emelkedik fel a napkorong, bíborasszony születik a homályban, de kontyát máris szürke kezek fonják szorosra, és szemének melegét piszkos rongyok közé bújtatják a felhők. Fukarul méri a tél a szépséget és a kegyelmet, és a sóhajokat sokszor elnyomja a csontkezű szél hárfájának dala. Ott zúg most is a cinke felett, aki csak bújik a fatörzshöz. Libbenő élet a télben, törékeny tarkaság. De szívesen kézbe vennélek, melegítenélek, te vállamra szállnál és vidáman csincseregnél füleimbe! Félbe tört diót adnék, meleg otthont és szívem minden szeretetét. Útnak engednélek, ha elmúlt a tél, elmentek a fagyok a megkopott hófoltok nyomában, amikor március ritmusa zeng ékkő-világ felett. Menj, találj párt, rakj fészket, nevelj fiókákat, és dalolj nekem és mindenkinek! Repülj kis cinegém, és tudd, ha már ilyet csak álmomban tehetek, akkor is várlak etetőmre. Ha messziről is, de kinyújtom feléd védő kezeimet…

Ne feledkezzünk meg róluk! Etessük őket rendszeresen, ne hagyjuk abba tél végéig. Ne hagyjuk, hogy a fagyos szelek ellobbantsák azt az apró életlángot, amely a cinkeszívekben rejtőzik, és amely majd a szűk napok után vidáman adja tudtunkra: nyitnikék!

A kép forrása: seenature.org.uk

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com