Tudjátok, hol születik a csend? Én sokat gondolkodtam rajta.

Először azt hittem, hogy létezik valahol egy csendes erdő mélye, nagy fák, zöld mohapárnával borított sziklák, hallgató hegyoldalak, magasba néző csúcsok; és valahol itt. Itt azonban sosincs csend. Hulló makk koppan az avaron, madarak énekelnek, vadak járnak. Ez is csend, de én nem ezt kerestem.

*

Aztán jártam náddal borított vizek mentén. Szép és selymes hullámzás, a semmivel össze nem hasonlítható édeskés lápillat, a békés vasárnap délutánok hangulata. Közben a szél suttogása a nádbugák között, kis vöcsök kacagása, a lárifári récenépség, szúnyog zümmögése, szitakötőszárny rezzenése, a locsifecsi hullámok.

*

A rét! Ahol árvalányhaj nő és lepkék táncolnak, tarka virágfejek nevetnek és ahol nincs határa a képzeletnek! Őz riaszt és pacsirta dalol, fürj pitypalattyol és tücskök ciripelnek.

*

Titkos barlang mélye. Az örök csend világa. De nem, mégsem! Föld alatti patak csobog, csepegnek a vízcseppek, él és lélegzik az itteni világ!

*

Hol lakik hát a csend?!

Valójában minden a csend volt, amit hallottam. Kint állt a sátram a rét szélén, egy hegyoldal peremén, és én hajnalban a gázfőző lángján kávét főztem. Halkan duruzsolt a láng, ugrált a kék manó a bögre alatt, ahogyan a szél játszott vele; kopogott a harkály és a pintyek valami nagy-nagy szerelmet daloltak az égig. Én akkor megértettem.

A csend valójában bennem van. Én vagyok a csend. Ebben benne van az erdő, a nádas, a rét, a barlang, a madárdal, a gombaillat, a levelek hullásának suttogása, a hóesés percegése és az őszi tavak dermedtsége, a nyár kenyérillata, a tavaszi zsongás és a jégvirág a decemberi ablakomon. Bárhová magammal vihetem és bármikor elővehetem. Senki nem veheti el, de miért is tenné?

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com