Úgy indultam el, hogy a szívemben vittem valakit, aki most nem volt velem, de nagyon szerettem volna, hogy elkísérjen. A hegyek közé mentem, mert szerettem volna meglesni azt a pillanatot, amikor az ősz vállára veszi kopott kabátját, egy pillanatra visszafordul, aztán tovább indul, hogy átadja helyét a télnek. Eleinte a falu felett kanyargott az út, aztán meredeken nekivágott a hegyeknek. A nap sütött, mintha nem is november lenne, hanem talán szeptember eleje, de fénye és melege csalóka volt, mert ő már tudta. Felhők érkeztek északnyugat felől, és eleinte csak titokzatos csipkefüggönnyel, majd később egyre vastagodó takaróval borítottak leplet a tájra. A fennsíkba vágódott völgyben puha, hullott levelek tartották tenyerüket a lépteim alá, de aztán letértem az útról, és a sziklákon indultam felfelé. Mászótársak! A kisfiammal így nevezzük egymást. Elmondhatatlan érzés, mert segítjük egymást az ilyen helyeken, és inkább én essek le, mint te, és nem kellett neki tanítani a szó jelentését, magában hordozta születésétől kezdve. Igaz, csak öt éves, de előttem mászik, és kezét nyújtja egy nehezebb részen, én pedig elfogadom, és úgy teszek, mintha nélküle ez nem is sikerülhetett volna. Mosolyog, jaj, azok a huncut szemek, majd gyors váltással a következő fogást-lépést keresi egyetemi professzorokat megszégyenítő komoly arccal. Ha nem találja, vagy rossz felé indul, halk szóval és határozott mozdulattal irányítom, és ő megy, és csak ritkán kell rászólnom, hogy popó be a falhoz, ne lógjon ki a súlypont. Mert figyel rám, elraktároz, tanul és tapasztal. És felérve, amikor kinyílik a táj, átöleli a combomat, majd felkacag; látod, apa felértünk!
Alacsony juharos fogad a sziklák tetején. Öregek a fák, göcsörtösek, és követni kezdem azt az ösvényt, amit talán dámszarvasok tapostak bele. Alacsony, és görnyedve járok, de hamarosan elfogynak a fák, és rétre érek. Tölgyek és feketefenyők, de csak facsoportok, és ahol vízszintesre fordul az út, megállok. Hallgatódzom. Reggel óta nem hallottam a vándorló nagy lilikek hangját, pedig az elmúlt napokban ugyancsak nagy volt a sietség. Fenyőrigók „zsek-zsek”-jét hallom és süvöltő melankólikus fuvoláját. Felnézek az égre, és a mozdulatlanságban szürkésfehér felhők takarják be az eget. Hó lesz – suttogja az erdő, és bármilyen halkan is mondta, én meghallottam. Látod, fiam, az erdő beszél, nagy titkok hordozója, de látni és érezni kell ahhoz, hogy megértse valaki. Én megtanítom neked; megmutatom, hogyan kell látni és érezni, az apró jelekből tudni azt, amit olyan régen elfelejtettünk, mi emberek. Felnyitom neked az erdők könyvét, mert az erdő szeret és megtanított olvasni benne, talán tudta, hogy lesz egy kisfiam, aki ugyanolyan, mint apa, és téged is jóságos szeretettel ölel magához. Zúgni kezdenek a fenyők, szél rázza az elszáradt tölgyleveleket, és én szinte látom, ahogy egy pici bakancs lép az én nehéz, hegymászóbakancsaim mellé, és közben kérdez és kérdez, mert minden érdekli. Fű, fa, kései virág, merre mennek az ösvények, az előző éjszaka itt járt vaddisznó nyoma, és kérdez a fűkörmökről, és mesélnem kell arról, hogy a vaddisznók miért nem esznek gumicukrot. Komoly téma, körbe kell ám járni az ilyet! Őzek ugranak el előttünk, és a gidákról kérdez, akik már nagyok, és mesélnem kell a kicsikről is, akik még csak a jövő reménységei. Elmondom, mi is az az embrionális diapauza, de látom, nem érti, és én fordítom a gondolatot, majd ha újra megszületik a jó idő, és naphosszat vidám napsugár kacag a dombok felett, akkor lesznek kis gidák. Apa, mutatsz nekem? Persze kisfiam, apa mutat neked, de idő kell, mert most még csak tél lesz, és tavasszal is meg kell találnom őket, de aztán mehetünk. És apa, foghatom a kezed…? Igen… de elszakadtak bennem a gondolatok, mert fájtak és az égen is apró lepkeszárnyakat indított útra az idő. Hullott a hó, és én belegyalogoltam a hópelyhek zizegésébe…
Éjjel, amikor felébredtem, még mindig esett. Kinéztem az ablakon, az erdő pedig bemosolygott rám, majd fordított egyet a könyvoldalon, és én tudtam, éreztem, hogy nagyon nem tudok semmit sem…
Honlap: www.velenceihegysegtura.hu
Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/
E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com
