Elhatároztuk, hogy átfésüljük barlangok után kutatva a Gulácsot. A táborhelyünk a Szent György-hegyen volt, és ha megálltunk a sátrak mellett és kelet felé néztünk, akkor tökéletesen ráláttunk. Különböző mondatokat eszeltünk ki, és azokkal ugrattuk egymást. Még szerencse, hogy nem meredek (nagyon meredek). Még jó, hogy nem sziklás (tiszta szikla az egész). Szerencse, hogy nincs meleg (kánikula van). Még jó, hogy sok a forrás a hegyen (egy darab van csak, de az sem iható). Szóval elemében volt a szarkazmus. De a hegy ott volt, és mennünk kellett, hátha barlangok várnak ránk az oszlopos elválású bazaltban.
Másnap két autóval indultunk, és közvetlen a hegy lábánál parkoltunk le egy lovarda mellett. Eleinte szépen követtük a turistautat, alig-alig hagyva el a hegy szoknyáját. Aztán jobbra át és be az egykori kőbánya udvarára. Itt az a remek ötletem támadt, hogy másszunk fel szabad mászásban a mintegy 150 méter magas törmelékes sziklafalon, mert fent sötétlik valami, ami akár barlang is lehet. Az első 50 méter után már láttam, hogy igen nagy fába vágtuk a fejszénket. Nem lehetett megállni, és a folyamatos mászástól és erőltetéstől remegni kezdtek a fáradó izmok. A sziklafal tetején volt egy közel vízszintes virágos kőrises erdőfolt, és mire elértem teljesen átizzadtam a ruhámat. Hanyatt dőltem, kezem-lábam széttettem, mint a béka, és próbáltam úgy levegőt venni, hogy ne szakadjon ki a tüdőm. Sorban érkeztek a többiek, és kivétel nélkül mindenki megjegyezte, hogy pocsék ötleteim vannak, és nem tudják mivel beszéltem rá őket erre az őrültségre. Akkorra már annyira összeszedtem magam, hogy csak rájuk mosolyogtam és közöltem, hogy a sötétlő folt nem barlang volt. Ekkor előkerültek a huszármiatyánk válogatott kifejezései is némi ló-anatómiai kapcsolatrendszerrel kibővítve…
Kilátás a pihenőt jelentő virágos kőrisesből nyugat felé
Oldalazva mentünk tovább a hegyen csatárláncban, hol erdőben, hol sziklán, hol görgetegköves lejtőn derékig érő falgyomban. Nagyon szép helyeken jártunk, de barlangot nem találtunk. A hegy tetején csalódott hangulatban ebédeltünk. Fáradtan szedtük össze magunkat a délutáni menetre, mert várt még ránk a Szentbékkállai –kőtengerben két barlang, amelyet térképezni és fényképezni kellett a kataszter számára, és onnan még tovább kellett mennünk Balatonedericsre is, ahol az Edericsi-löszkutat kellett megnéznünk.
Este újra a sátrak mellett álltunk, és a Gulácsot néztük. A lemenő Nap fényében rózsaszínen tündököltek a sziklák. Emlékeztek? Ott a kis fekete folt. Csak azért másztunk oda fel, hátha barlang. És ott? Az a kis facsoport? Talán ott pihentünk?
Győzött a Gulács. De mégis nagyon megszerettük. Kedves emléket hagyott bennünk egy lényegében sikertelen napról, de van néha úgy is, hogy az eredménytelenség az eredmény.
Honlap: www.velenceihegysegtura.hu
Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/
E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com
