A reggel fagyot és dermedést lehelt a hegytetők felé. Az utak, a levelek, fehér csipkéjű zúzmarába öltöztek, és az égre kulcsolt kezű fák között szomorú hangon dúdolt a szél. Elindult már… elindult már a tél fehér szárnyú madara.

Ütemesen lépegetek, csúszkálok a fagyos köveken, de egyre csak fel-fel a hegygerincre. Kiérve a fák közül, szinte mellbe vág a fagyos szél ereje, könnyezni kezd a szemem, és másodpercek alatt átfagynak a kezeim. A kilátás azonban megéri a fagyoskodást. Dél felé a Zámolyi-medence látszódik, háttérben a Velencei-hegység, nyugatra a Móri-árok, keletre Csákvár, észak felé pedig a Vértes hegyei hullámoznak mintegy 15 kilométeren keresztül. Fagy ide, fagy oda, a tél a legalkalmasabb időszak a mohák kutatásához. Ilyenkor magukba szívják a nedvességet, a máskor összegöndörödött levelek kiterülnek, sokan közülük most hoznak spóratartókat – egyszóval a határozóbélyegeket ilyenkor könnyebb felismerni. Nagyító, határozókönyv, jegyzetfüzet, időnként az ujjaim és a tenyerem melengetése a leheletemmel. Aprólékos munka, szinte négyzetcentiméterenként vizsgálom át a sziklakibukkanásokat. És a legmeglepőbb dolog, amit találok, – bár nem kerestem – az egyik göndörmoha telepen tarkazuzmó társulás nő! Kékesszürke, vörös, barna, zöld színben pompázó növénycsodák alig tenyérnyi helyen. A természet tökéletes alkotása.

Mire végzek a munkával, szinte csontig átfagytam, és csak egyetlen vágyam van, minél hamarabb meleg helyre kerülni. Lassan szállingózni kezd a hó is, kiszakad a felhők dunyhája, csak a szél dudorászik továbbra is magányosan a hegytetőkön: elindult már, elindult a tél fehér szárnyú madara…

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com

Szeretem a téli napok mozdulatlanságát. Amikor nincs egyetlen felesleges hang sem, a múló percek összeérnek a jövővel, és figyelni, mesélni kezd a csend. Szeretem, amikor az erdő megszokja a jelenlétemet, és úgy éli mindennapi életét, mintha ott sem lennék. Egyszerűen csak hagyom, hogy a fülembe suttogjon a szél, nekem bólogassanak az ösvényre belógó molyhos tölgyek ágai, nekem pisszegjenek a játékos könnyedséggel rebbenő őszapók, és finom húrok rezdüljenek bennem, apró vitorláikon szárnyat bontott gondolatok, amelyek közül csak néhány tud lehorgonyozni, de nincs is többre szükség, mert ilyenkor nincs helye a sekélyes gondolatoknak. A völgyet átszelő utak ide-oda kanyarognak, mintha nem találnák a helyes irányt a szomszédos hegygerincre, és vár ilyenkor a dermedt erdő és a rét, mert ágaik között megül egy pillanatra a nesztelenség. Sápadtan nézi magát a Nap a kocsinyomban maradt pocsolya ráncos jégüvegén, és olyan az erdő, mint egy lassú mozdulat.

A táj minden barázdája emlékekkel van tele. Bátortalan tavaszokon szerénykedő ibolyákkal, langyos májusi estéken csattogó fülemülék dalával, júniusi éjszakák világító szentjánosbogár lámpásaival, jéghidegen kortyolt patakvízzel, mezítlábas léptünk nyomával a pitypangokat nevelő réten, a nyári esték páráktól átitatott szénaillatával, hulló levelek keringő táncával, arcunknak szállingózó olvadó hópelyhek vidámságával. Szeretnék ezekben a téli pillanatokban a múló idő örök erdejében aludni, mélyen és sokáig, hogy aztán majd felemeljen a tavaszi napfény, és halljam, ami csak kevesen, és lássam, amit talán senki sem lát. Szeretnék közel kerülni a lélegző, élő mindenséghez, amelyben nem léteznek külön a fák, a virágok, a hegyek, völgyek és barlangok; nincs külön világa a méhek zümmögésének, az álmosító csendnek, a barátposzáta dalának, a rőt kérdőjelként settenkedő rókának, az ösvényen átugró szarvasok dobbanásának. Csak az Egy van, az Erdő, amely leírva csak négy betű, de magában foglalja az egész világot. Rajtunk múlik, hogy mit látunk, mit érzünk ebben a négy betűben.

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com