Elcsendesedett a nappal, de beszédes lett az éjszaka, és mély titkokat suttogott az öreg utak hátán. A lekaszált réten a tavaszt köszöntötték a tücskök, az orgonabokrok között fülemüle csattogott, a vén hársak között pedig egy nyest keresgélt tétova zörgéssel. Nesztelen szárnyakon libbentek a denevérek, mert eljött az ő idejük, és terített asztal ilyenkor az erdő. Éjjeli lepkék csaponganak sápadtan a lámpám fényében, tompa zúgással szállnak a cserebogarak a tölgyek között, és itt-ott hangolják már hegedűiket a szúnyogok is. Lekattintom a lámpát, és a fűbe ülve várom, hogy szemem megszokja a sötétet. Érzem, ahogy körbeölel az erdő, és a fák, a bokrok, a virágok testvérükké fogadnak. Megáll az idő, és hagyom, hogy kátyúba ragadt szekerét utolérje az emlékezés. Egy hangya mászik fel a kézfejemre, és amíg nem csíp meg, hát legyen csak ott. Ő is egy útkereső, mint mi mindannyian. Álmokat kergetünk, mert azt hisszük, hogy a boldogság maga a nyár, és elfelejtjük, hogy mindig van valami szomorúság abban, ha elmúlik a tavasz. A felfűtött, mámorosan virágillatú tavasz után mindig elfakulnak a virágok, mert már nincs szükség a tarka színek hívogatására és a virágpor bódulatára. A virágok anyává válnak, és a nyár tündöklő szépsége mindig megérleli a gyümölcsöket, még akkor is, ha időnként villámok hasogatják az egét. Az édes gondolatok lehullnak az elmúlt idők néma porába, és tarka ruhájú víg csavargóként tékozolja el az ősz mindazt a szépséget és jót, amit nővérei, a tavasz és a nyár teremtettek. A ködös gyalogutak hátán komótos léptekkel éri utol a tél, hogy felelősségre vonja, de aztán a feledés jótékony hótakaróját borítja a lecsupaszított világra, amely egykor minden volt, és most már semmi. Az ember élete nem más, mint az évszakok váltakozása.

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com