A felhők felemelkedtek és elvékonyodtak, a reggelt elöntötte a Nap fénye, és a felmelegedő föld tavasz illatát tétova szél hordta szét a fák között. Virágzott a vadcseresznye, szólt a kakukk harangja és a sárgarigó fuvolája, csupa pattanó rügy, lüktető tojás és anyaság volt a természet. A völgyben patak futott, a hegyoldalon tölgyek álltak, és valahonnan messziről, a gondolatok pereméről sejtette az ember, hogy létezik valahol egy másik világ is, egy zajos, zakatoló világ, de mindez olyan távolinak tűnt, mint a mesék vasorrú bábája. Béke lengett a táj fölött, mint a tábortűz füstje, a láng pedig a szívben gyulladt, hogy lobogva világítson a jövő-menő évek múlásában. A patak egy kiöntésénél megálltam, ahol a víz kényelmesen szétterülve tavacskát formált, és néztem a mozdulatlan tükörben fürdő fákat és felhőket. Arra gondoltam, hogy éjjel talán a csillagok nézegetik magukat itt, vagy félénk muflonok, akik inni érkeznek ide. Zsongott az erdő körülöttem, az élet nevetett, a juharlevelek pedig mosolyogva bólogattak: vidd el ezt a világot magadban oda, abba másikba, a zajosba, és mindig térj vissza hozzám!

- Ígérem! – mondtam halkan. Tompán szóltak a bakancsaim alatt a léptek, és vittek tovább, egyre csak tovább, de belül nevettem, mert vittem magamban a legnagyobb kincset, amit ember elérhet, és amely csak négy betű papíron, de az egész világ, létezés és élet benne van: béke!

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com