Éjszakai erdő
A dermedt csendben szikrázva rebben a csillagok szeme a mélysötét rét felett. Fekete bükkök és komor gyertyánok állnak mögöttem, ágaikkal az ég felé nyúlnak, megmaradt leveleik között susogva zenél a szél. Macskabagoly rikolt, mintha reménytelen vágy zokogna a fák között. Sáros utak, zörgősre száradt füvek, szarvasok nyomai a pocsolyák mellett, szélben ringó, piros termésű vadrózsabokrok. Lélegzetem párafelhője a lámpafényben, amelyet csak egy pillanatra látok, mert máris elkapja a szél. Bakancsom alól kiforduló kövek, hullott ágak reccsenése lépteim alatt, a szélcsendes völgyek aljának némasága, a hegytetők metsző hidege, az éjjeli erdő apró-cseprő történései. A hétköznapok malmának csendesedő zakatolása, féltett gondolataink ringatása, érzelmeink bársonypuha érintése, a szív és lélek rácsodálkozása, hogy milyen más is tud lenni a világ. Jó lenne itt maradni. Lefeküdni a kökénybokrok sátra alá, megmarkolni az időt, megállítani a felhőket, az álmokat és az éveket. Magunkhoz ölelni a tájat minden fájával, a szántókkal, a hegyek szikláival, és meglesni azokat az öreg titkokat, amelyeket az éjféli szél hoz, de el is visz magával. Sokszor járom az éjszakai erdőt, ő pedig puhán és féltőn fog körbe engem. Hagyni kell, hogy fülünkbe suttogjon a szél, nekünk bólogassanak a tölgy levelei, értünk ragyogjanak a csillagok, és finoman rezdülő húrokkal simogassanak minket a vágyak. Hagyni kell, hogy gondolataink hálójában fennakadjanak a hangulatok, elsimuljanak néhány pillanatra a bennünk háborgó hullámok, és akkor úgy fogjuk érezni, hazaértünk. Oda, ahol kedvesen várnak, mosolyogva ölelnek, szeretettel fogják meg megfáradt kezeink, csöppnyi sóhajjal, féltő karokba zárva őrzik szívünket. Hát, ezért szeretem járni az éjszakai erdőt.
Honlap: www.velenceihegysegtura.hu
Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/
E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com