A zölden hullámzó hegyek gerince mögül megállíthatatlanul törtek előre az egyre komorabb színű felhők. Eleinte piszkosfehérek és szürkék voltak, majd minden átmenet nélkül mélykékek lettek és rádőltek a látható világra. Megérkezett a zivatar szele is és az addigi mozdulatlan tavaszi délután megtelt zúgó és örvénylő hangokkal. A színek megfakultak és várakozni kezdtek, ahogyan a madarak is, akik elhúzódtak fészkeikre és odvaikba; aki csak tudott, védett helyet keresett. A várakozás bizonytalanságát hatalmas dörrenés vágta ketté, és a felhők között tüzes kígyóként tekergőzött egy villám. Az eső nem lassú csepegéssel kezdett hullani, hogy aztán egyre szaporábban peregjen; egyik másodpercről a másikra ömleni kezdett. Valósággal füstölt a táj a millió vízcsepptől.

Csak álltam az esőben, és nem mozdultam. Hagytam, hogy a szél hajtotta esőcseppek tűvel szurkáljak az arcomat. Kereshettem volna menedéket, vagy beszállhattam volna az autóba, de én makacsul csak álltam. Dörgött és villámlott, a fellobbanó fények szétporladó játékában remegtek a fák. Átázott a ruhám, az arcomon végiggördülő esőcseppek meggyűltek a szakállamban, aztán lezuhantak a soha vissza nem térésbe.

Végül mégis elindultam. Mire elértem az autót, a megfáradt felhők között kisütött a Nap, és aranykezével engem is átölelt. Az ég felnevetett és vele nevettem én is.

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com