A természetet kedvelő ember általában csendes és szeret egyedül lenni. Nem azért, mert nem jó másokkal járni az erdőt, hanem azért, mert szeret egyedül lenni a gondolataival, a világot és a történéseket önmagában megélni. A határtalan szabadság érzését adja, ha csak két napra is sikerül kiszakadni a mindennapokból, és elmegyünk valahová sátrazni a hegyek közé. Tegyük félre ilyenkor az órát, és hagyjuk, hogy a testünk, a gondolataink és az igényeink szabályozzák a ritmusunkat. Evés, ivás, alvás, de még a gyaloglás is legyen akkor és annyi, amikor és ahogy jól esik. Telefon legyen velünk vészhelyzet esetére, de kapcsoljuk ki, és csak az erdőre, a rétre, a hegyekre és barlangokra, önmagunkra figyeljünk. Térjünk vissza a természetbe, a létezésnek ahhoz az ősi formájához, amikor az ember még együtt lélegzett az erdővel. Engedjük el a bennünk lévő nehéz gondolatokat és fájdalmakat, és egyszerűen csak örüljünk annak, hogy vagyunk. A természet gyógyít, mert akármilyenek is vagyunk, mindenkihez ugyanolyan jóságos szeretettel fordul. Tudom, hogy mindez nem való mindenkinek. Van, aki el sem tudja képzelni, hogy sátrazzon, ne telefonozzon, és napokig egyedül legyen az erdőben. Valahol a hívó hang bennük is meg van, de nagyon mélyen, és nem képesek már többé meghallani. Sokfélék vagyunk. Bennük nincs meg az erdőjáró magányossága, és talán nem is tudják, milyen sokat veszítenek ezzel.

Én szeretem egyedül járni a hegyeket. Megáll ilyenkor bennem a csend, szívemben megvillan a régi nyarak ragyogása, a régi ízek édessége, az egyszervolt mezők szénaillata, és a mindenség ölelő karjaiban azt érzem, hogy minden elmúlhat körülöttem, elmúlhatok én is, de az igaz szerelem, a jóság és szépség éltető melege nem múlik el sohasem.

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com