Vannak olyan pillanatok, néha talán percek, amelyeket nem jegyez fel senki, nem írják le őket naplóba, mert egyszerűen nem lehet őket leírni. Érzi az ember, és a meglódult gondolatok szárnyalásától, az érzékek vak tolongásától szinte gátját vesztett folyóként törnek elő belőlünk vágyaink, ki nem mondott álmaink. A végtelen érzése fog el, amikor csak menni szeretne az ember előre, bele az időbe, oda, ahol a vigyázó fák között szőtt selyemfényű hálókban megpihennek a gondolatok, és puhán ölelő karjaikkal várnak ránk, hogy végre békét leljünk zaklatott, örök rohanó életünkben. Csak leüljünk egy kicsit, csak csendben legyünk, és hagyjuk, hogy az életünk ránk találjon. Nézzük az egyre sötétebbé váló égboltot, a színüket vesztő felhőket, hallgassuk, ahogy felettünk a fák között csavarog a szél, észrevegyük a pillanatot, és kézen fogjuk, hogy ne menjen el mellettünk. Ilyenkor már nem gondolkodik az idő, becsukja távoli szemeit, nem keresi bizonytalanul a másnapot, mert csak a most létezik. Puhán takarózunk önmagunkba, és kizárunk minden zajt, lármát, tülekedést, hazugságot. A szél fúj csak felettünk, a szél, mert húznia kell egyre távolabbra, a nyári éjszakába vesző idő immár súlytalanná vált igáját.

Honlap: www.velenceihegysegtura.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Velencei.hegyseg.tura/

E-mail: velenceihegysegtura@gmail.com